VOLT óta ezt vártam. Valahogy nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, de ahogy Szandra mondaná: úgy lehet megszépíteni az emlékeket, ha kizárod a rosszat és csak a jóra gondolsz vissza. Én most nem fogok szépíteni, let the madness begin.
Háromnegyed 12-kor találkoztunk (volna) Szandrával a Filatori-gátnál, de késett a vonatja és valahogy nekem is sikerült, úgyhogy fél 1 lett belőle. Amikor odaértem, ő már ott volt, és elindultunk a fesztre.
Az volt a tervünk, hogy kicsit körülnézünk, kajálunk, még a Lostprophets hangolását is láttuk, igaz csak 2 számra maradtunk ott, mert Timike nem bírt magával és menni akart. Útközben a bazársoron találtunk egy military-boltot, ahol én egyből kiszúrtam egy rejtőzködő miacsodát, ami Tomon volt az egyik theme nightjukon. Majdnem megvettem neki, de azt hiszem nem tudtunk dönteni e között és a kék tollboa között, amit Jarednek néztünk ki. Mondjuk azt inkább Gerard Waynek kellett volna megvenni. Ezután elmentünk a nagyszínpad felé, nem volt nehéz odatalálni, mert Szandrának egy egész térkép van a fejében... Egyszercsak szembejöttek velünk Éviék Szandival, Évi pedig rögtön a nyakunkba vetette magát. Iszonyatosan jó sminket csinált, olyan Hurricane-eset. Aztán elmentünk vizet venni, és beültünk bal oldalra, kb. a 2. sor környékére. Odaült mellénk két csaj, elkezdtünk dumálni. Nagyon jófejek voltak, a hajukat pedig imádtam. Fekete volt, egyik oldalt lilásrózsaszínre festve, másik oldalon majdnem teljesen lenyírva, benne egy triáddal.
Már majdnem ideje volt kezdeni az Overflow-nak, úgyhogy felálltunk. Innentől nem is kellett már sokat várni rájuk.
Overflow (HR)
Nekem ők voltak az egyik kedvencem a tegnapi line-upból. Olyan durván nyomják mint a Green Day, nem is tudnám máshoz hasonlítani őket. A gitáros (Nikica Jovanović) teljesen úgy néz ki mint Billie Joe, nem csak külsőre, hanem a viselkedése is. Tiszta őrült. Azért a többi srác se semmi, az énekesnek (Goran Živković) pedig olyan kék szeme van, hogy még a képeken is kivirít.
Csekkoljátok őket, megéri! Overflow official site
Hadouken! (UK)
A Hadouken! koncertjén éreztem úgy először, hogy meg akarok halni. Nagyon jól kezdtek, és igazság szerint nagyon jól nyomják, csak az a kib*szott pogó... Az volt a szerencsém, hogy az egyik Marsos kétméteres srác háttal nekem dőlt, mert ha nem tette volna, nekem annyi lett volna. Második sorban voltunk végig, azok a hülyék meg pont a hátunk mögött kezdték el. Ha egy kicsit később megyünk a színpadhoz vagy nem véd meg a srác, akkor halál lett volna. Na meg az énekes az elején ivott valamit, amit aztán mégsem nyelt le, és a közönségre köpött. Szandrával visítva hajoltunk el.
Amúgy a koncert nagyon jó volt, imádom a zenéjüket, csak hát ugye a halálfélelem XD
Kate Nash (UK)
Előtte nem ismertem a zenéjét, de nagyon tetszett. Alapból egy nagyon kedves csajnak tűnik, és jól kezelte a nehéz közönséget is. Amúgy érdekesen lett megoldva, Hadouken! és Kaiser Chiefs közé. Azért mindhárom teljesen eltérő stílus, és az első kb 3-4 sor masszívan Marsos volt, úgyhogy onnan nem számíthatott túl nagy tapsviharra.
A koncertet Kate végigugrálta és rohangálta, közben nem törődött a technikai berendezések épségével sem, és kikészítette a technikusokat. A nap hősei voltak a srácok, amikor a zongorát díszítő valamilyen anyagot díszítő karácsonyfadíszbe rakott égőknek tűnő cuccokról és az erősítők alól kapkodták le és szedték ki a mikrofon zsinórját. Nem egyszer, végig a koncerten. Egy kis bónusz számot is kaptunk tőlük, amikor a végén Kate felállt a szintetizátor tetejére, és a srácok egyből odavetették magukat, hogy azért mégse törjön már össze szegény csaj alatt.
A show fénypontja az volt, amikor Kate kiszúrt egy srácot, aki meztelen mellkasára írta, hogy "MARRY ME" egy szív kíséretében. A végén fel is hívta a színpadra, a de a biztonságiak először ki akarták dobni, a csaj meg ott üvöltözött, hogy ne, ne vigyétek el, engedjétek a színpadra. Első gondolatom ez volt: ott a mikrofon te hülye, mondjad már abba, ezt nem fogják így meghallani! Aztán a srác végre felkerült a színpadra, és Kate Nash megkapta a nap egyik legnagyobb ovációját.
Kaiser Chiefs (UK)
Tőlük egy számot ismertem, a Ruby-t, és nagyon reménykedtem benne, hogy el fogják játszani. Amikor meghallottam, csak erre tudtam gondolni: Remélem Jared hallja. (Ha valaki lemaradt volna róla, itt most Ruby nagyira céloztam) Az egyetlen hátulütője az volt a dolognak, hogy megjelent mögöttünk 3 részeg gyerek, és úgy nyomtak mint az állat, taposták a lábamat. Elég agresszívek voltak, és azt tervezték, hogy Mars közben hogy fognak kilökni minket és mennek az első sorba. Tényleg? És mégis hogy löktök ki? Átpréseltek a kordon lyukain és a spagettiszeretők kegyelmére bíztok minket? Hát köszi, de tényleg.
A koncertet amúgy élveztem, de még mindig nem volt az igazi, MARS lázban égtem.
30 SECONDS TO MARS (USA)
És végre eljött a várva várt pillanat. Chellával elkezdtünk izgulni, azt taglaltuk, vajon hoztak-e konfettiágyút, közben a részegek a hátunk mögött már szervezkedtek. Egy nagyon pici párperces késéssel kezdtek, de most nem tudtam átadni magam a zenének, ahogy azt VOLTon tettem. Az első 3 szám alatt gyakorlatilag az életemért küzdöttem (MÁSODIK SORBAN!!!!), mert a hátam mögött álló srác egyszerűen annyira "simult", hogy a bordáim majd' beletörtek. Ezenkívül levegőt sem nagyon kaptam, a biztonsági őrnek pedig vagy háromszor szóltam, hogy vegye már ki azt a faszt a hátam mögül, mindháromszor csúnyán nézett rá, és részéről el volt intézve ennyivel. Aztán a végén kiszedték K&Q közepén, akkor már kb. huszadjára szóltam, de nem volt gond...
Az akusztikus blokkig gyakorlatilag végig nyomtak (ez még elment volna magában, alap koncertbaj, hogy nyomnak), ütöttek-vágtak, arcba könyököltek, a szemüvegem pedig olyan ujjlenyomatos volt, hogy alig láttam tőle valamit, mert ugye lényeges dolog volt az arcomba nyomni a kezüket, nehogy már élvezni tudjam. Akkor könnyebbültem meg egy kicsit, amikor Jared felvette a gitárt és lenyugodtak körülöttem az emberek. Végre kaptam egy kis levegőt is. Itt jött a kedvenc részem. Hurricane, Alibi akusztik, végigvettem az egészet. Annyira gyönyörű volt, egyszerűen nem tudtam törődni a parasztokkal, csak énekeltem és aznap éjjel először adtam át magam teljesen a zenének. Aztán Jared váratlanul belekezdett a Rehab-be Amy Winehouse-tól. Annyira kedves volt tőle, hogy megemlékezett róla, hiszen aznap este neki kellett volna azon a színpadon állnia. Miután elénekelt két sort, még mondott egy pár szót Amy-ről, amiből alig értettem valamit, mert a részeg parasztok megint megcsinálták, és folyamatosan olyanokat üvöltöztek be, mint "Mi éneklünk veled Jared" és egyéb értelmes megnyilvánulásokat. Ezen 2 percig tudtam felhúzni magam, mert utána Jared belekezdett a Modern Myth-be. Annyira meglepődtem. Imádom azt a számot, az egyik, ami a legtöbbet jelenti nekem. Újból elengedtem magam, és relax üzemmódba kapcsoltam, csak élveztem a zenét. Nem érdekelt senki és semmi körülöttem, csak énekeltem és énekeltem, közben többször elcsuklott a hangom. Na nem azért, mert nem bírta a "sok" éneklést vagy ilyesmi, hanem mert sírtam. Tulajdonképpen az egész akusztikus részt úgy végigsírtam ahogy illik. De jó volt. Nagyon.
Ezután az őrület folytatódott, és én megint elkezdtem haldokolni. Azért a többit innentől már élveztem, de leírhatatlan az az érzés, amikor egyszerre 6 kéz pihen a válladon, túr a hajadba és teljesen összekócolja azt, közben pedig az összes lehetséges helyről nyomnak, ütnek, könyökölnek, és verik le a vesédet. Mindezektől függetlenül teljes nyugalomban konstatáltam, hogy szar a helyünk, és ha ezek az idióták az elején nem kezdtek volna el nyomulni felénk, akkor a többiek teljesen kulturáltan megmaradtak volna mögöttünk, épp annyi helyet hagyva egymásnak, hogy ne érezzük úgy, hogy meg akarunk halni. Így viszont mindenki azt hitte, hogy elől még van egy kis hely, jöttek a birkák után, a mögöttük lévő több ezer ember pedig követte őket. És akkor még ők nyafogtak, hogy nincs helyük...
Megint K&Q-el zártak, ahogy mindig, de annak ellenére, hogy teljesen elől álltam, és valószínűleg látták, ahogy szenvedek és nyomnak és a tüdőm mindjárt átpréselődik a bordáim között, Jared nem hívott fel a színpadra (nem is kötelessége, de jó lett volna, ha kiment XD), és a biztonsági őrök sem próbáltak segíteni, én meg nem bírtam szólni. Menet közben a zászlómat is elhagytam, a végén Szandra találta meg nekem.
Amikor végre kikeveredtünk koncert végén a tömegből, végre úgy éreztem, hogy életfunkcióim visszaálltak normál üzemmódra, hiába volt laposra nyomva az összes szervem odabent. Ezután még elmentünk a backstage-hez, hátha sikerül összehozni valamit, de nem jöttek ki. Állítólag Shannont látták egy kicsit, és Nikicát is láttuk az Overflow-ból. Szandra kezdett el visítani, hogy Billie Joe, Billie Joe az Overflow-ból, erre a srác akivel dumáltunk, felkapta a fejét, mert szerintem hirtelen azt hitte, hogy a Green Dayes Billie Joe-ról van szó. Nem tudhatta, hogy mi már megtaláltuk az alteregóját is XD Aztán én inkább hazamentem, Szandra pedig visszament a nővéréhez a fesztre.
A hazaút érdekes volt, félkómás fejjel ültem az éjszakai buszon, a fülem zúgott, a torkom nagyon fájt, de minden kellemetlenség ellenére is megérte. Végül is, végigálltam 5 koncertet, amiből úgy 4-et kifejezetten élveztem is (az az egy amit nem annyira a Hadouken volt, nem a MARS, nehogy félreértések legyenek belőle XD).
