"...This game is called life and all the rules are insane"
~Irie Maffia-That Game
Elég szar egy játék.
Biztos éreztetek már úgy, hogy nem kellett volna megbíznotok egy hozzátok közel álló személyben. Most pont ugyanígy vagyok én is.
Az emberek nem szeretnek őszinték lenni. Vagy félnek a következményektől, vagy csak szimplán köcsögök. Nem azt mondom, hogy hazudni teljesen elfogadhatatlan, mert a kis, kegyes hazugságok igenis kellenek, de az ember egy baráttól igenis elvárná, hogy őszinte legyen. Tudom, nekem is megvannak a saját őrültségeim, nem mindig vagyok a legjobb barát, de mindig őszinte vagyok, és ezt a barátaimtól is elvárom. Épp ezért fáj ez most ennyire. Egy kapcsolat -akár baráti, akár szerelem- a kölcsönös bizalmon, a szereteten és az őszinteségen alapul. Kicsit olyan, mint a háromlábú szék: ha az egyik lába kitörik, a másik kettő még talán megtartja egy darabig, de a végén úgyis összedől az egész.
Valamiért velem soha senki sem őszinte -tisztelet annak a kevés kivételnek-, csak a hátam mögött tudnak beszélni rólam, persze ahhoz már senkinek sincs bátorsága, hogy a szemembe mondja, ha problémája van velem. Mindig azt mondtam, hogy sosem azt kell nézni, mit mondanak, hanem azt, hogy ki mondja. A baj az, hogy a barátaim sem mondják.
Az igazság fáj. Nagyon is. De egyszer úgyis szembesülni kell vele, nem lehet megúszni. Ennek ellenére nekem ez még mindig hazugságnak tűnik.
Mert az élet egy kurvanagy hazugság. Legalább hazudhatnának szebbet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése